Tóth Balázs ott szeretett volna lenni a pótselejtezőn

Egészen más úgy nézni az angol Championship Blackburn Rovers-Derby County kiesési rangadóját, hogy a szünetben illusztris társasága van az újságírónak: Tóth Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott és a Rovers kapusa, a 28 éves fiatalember menyasszonya, Laura és az édesapa, Tóth Gyula, aki valaha maga is kapus volt Kazincbarcikán. Kis magyar világ Lancashire szívében.

Természetesen sokkal jobb lett volna Balázzsal a kapuban látni a Roverst, ezt a patinás csapatot, amely pontosan harminc évvel ezelőtt, Kenny Dalglishsal a kispadon és a legendás Alan Shearer vezérletével bajnokságot nyert a Premier League-ben. De sajnos a szőke, filmszínész megjelenésű magyar kapus a Bristol City elleni bajnokin megsérült, és múlt csütörtökön artroszkópos műtéttel el kellett távolítani a levált porcdarabot a bal térdéből.

„Szerencsére az orvosok felülbírálták az eredeti diagnózist, amely három hónapos gyógyulási időt jósolt, és most úgy áll a dolog, hogy csak hat hetet kell kihagynom. Már a Londonban végrehajtott operáció éjszakáján megkezdtem a rehabilitációt gyógytornával, hiszen minden perc számít, és márciusban ott akarok lenni a válogatottban a világbajnoki pótselejtezőn” – mondta Balázs a Városházi Híradónak. (Lapzártánk után derült ki a rossz hír, hogy ez a vágya sajnos nem teljesülhet a kapusnak, hiszen a válogatott kiesett a csoportjából)

A picinyke borsodi faluban, Zubogyban született fiatalember Kazincbarcikán kezdett futballozni, majd a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC érintésével kötött ki tavaly nyáron Blackburnben, ahol mostanra kulcsjátékossá nőtte ki magát. De nemcsak a Roversnél, hanem a válogatottban is.

Balázs pozitív világszemléletére mi sem jellemzőbb, hogy az amúgy kellemetlen sérülésnek is igyekezett a jó oldalát nézni, ha van ilyen.

„Mindjárt jobb kedvem lett, amikor megkaptam az eredményeket, és láttam, hogy egy kisebb porcsérülésről van szó, amivel a múltban már volt problémám. Még májusban a Luton elleni bajnokin volt egy kisebb sérülésem, Carlton Morrisszal, a játékostársammal ütköztem, és kifejezetten rosszul találta el a térdemet. Azóta húztam. Már akkor volt egy apró rész, ami beszakadt, ez szakadt most le teljesen, és akadt be a térdembe. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ha a májusi sérülés komolyabb, és már akkor meg kellett volna műteni, esélyem sincs júniusban bemutatkozni a válogatottban, és ki tudja, hogyan alakult volna az ősz a Roversnél és a válogatottban. Ki tudja, megkaptam-e volna Marco Rossitól azt a bizonyítási esélyt, amit így megkaptam a portugálok és az örmények ellen.”

Két nappal az angliai utazásunk előtt beszélgettünk Marco Rossival, és a szövetségi kapitány nem győzte dicsérni a köztudatba bombaként berobbant kapust. Természetesen nem mulasztottuk el mindezt megemlíteni Balázsnak, aki csillogó szemekkel reagált.

„Jólestek a mester szavai, és az otthoni szurkolók támogatásáért is nagyon hálás vagyok. Dibusz Dénesnek különösen szurkolok: védjen jól! Nem riválisként tekintek rá, hanem harcostársként. Amit eddig tett a nemzeti csapatért, az rendkívül becsülendő és példamutató – számomra is. Függetlenül az én sérülésemtől, nagyon megérdemli, hogy ő álljon a kapuban.”

Ch. Gáll András (Városházi Híradó)